Aludnom kéne, de nem akarok, pedig fáradt vagyok. Nem aludtam jól az éjszaka csak reggel, de akkor meg már ébren akartam lenni.
Nem akarok holnap suliba menni. Sima, egyszerű órák sokaság. Sima, egyszerű, unalmas. Aztán 7. órám lyukas utána 2 óra tesi. Ó, igen! -.-
Mondjuk ezt a hetet sem akarom. Szombatot akarok!
Vagy vissza ezt a hétvégét. Vicces volt és jobb, mint amire számítottam. Érdekes, de egyáltalán nem féltem úgy, mint legelőször, pedig itt is voltak ismeretlenek. De ők szimpatikusabbak voltak. Szimpibbek, mint a másik csapat. Sokkal közvetlenebb. Jobban eltudtam engedni magamat. Minden jó volt tegnap este. Még az eső is esett. Kicsit csalódott voltam azesőbensétáláséshintázás elmaradása miatt, de legalább meg tudtam enni még egy tányér halászlevet. (:
Elmélkedésre is volt időm bőven. Irigykedtem és büszke voltam tegnap este. És boldog, persze.
Irigy, mert tudom, hogy nekem ebben sosem lesz részem. És ez irigykedésre ad okot.
Büszke, hogy Ő az enyém!
És boldog, mert azt hiszem kedvelnek és szeretnek és elfogadnak. Ez a tudat annyira sokat jelent számomra.
Az éjszaka rész már nem volt a legjobb, azt lecserélném. Szomorú voltam.
Haza jönni sem akartam.
Nem akarok még aludni. Nem akarok egyedül aludni.
Azt kívánom bár itt lenne! Könyörögnék neki, hogy soha többé ne menjen haza.
M:
szeretlek szia tökmagom
A:
én is szeretlek óriás. szia
Túl sok. Elmerültem. Összecsaptak a hullámok a fejem felett. Süllyedek és már nem kapok levegőt. Mit tegyek? Mihez kezdjek? Pont ez volt az, amit nem akartam! És most ennek a kellős közepén evickélek. És érzem, hogy süllyedek. Nem megy ez nekem, nem vagyok rá képes, nem vagyok rá hajlandó. Se akaraterőm, se energiám, se semmim nincs már hozzá. Elég volt!
Hirtelen van egy pont, ahol azt mondod: Állj! Hirtelen van egy pont, amikor muszáj egy hatalmasat nyelned. Hirtelen van egy pont, amikor rájössz, mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy te szeretted volna őket. És hirtelen van egy pont, amikor mindehhez, egyedül kell lenned.
Ráébredsz, a te szereteted nagyobb, mint az övé.
Ne tervezz! Naiv vagyok.
Néha úgy szeretném elfelejteni azt, hogy ki vagyok. Csak 1 napig önmagamról nem tudván élni. Idegenként magamban szemlélni a világot. Kint állni az esőben, becsukott szemmel, a bajoktól elzárva táncolni. Csak 1 napig úgy elfelejteném, hogy ki vagyok valójában. Minden jót és rosszat elfelejtenék. Mindenkit. Csak 1 napra.
Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret ...
nem tudom.
legyen romokban az egész világ, mint ahogy én is.
Mostantól - ezzel a tudattal - könnyebb lesz! (:
Annyira görcsösen próbáltam az elején megszerezni és ezáltal eldobni valamit, hogy eszembe se jutottam magamnak. Elfelejtettem rendezni a saját érzéseimet, így csak magam alatt vágtam a fát és most ennek iszom a levét.
Ennyi idő után már fel kéne fognom, el kéne fogadom a tényt. Mert az! Csak valamiért nem megy. Valamiért nehéz. Ez az én hibám. Csak az enyém.
Félek kilépni az árnyékból a fénybe. Félek a napsugaraktól. Félek, hogy visszaűznének a sötétségbe és oda nem akarok visszamenni, de kilépni sem tudok. Hajt a vágy, a kíváncsiság, de van egy kéz, ami visszahúz, egy hang, ami hívogat és nem enged.
Néha elfutnék, csendben elbújnék egy sarokban. Másszor viszont üvöltenék teli torokból bele a nagyvilágba.
Ha valaki szeptember 30-án közölte volna velem, hogy "holnap találkozol azzal az emberrel, aki megváltoztatja az egész életedet" valószínűleg pofán röhögöm. Az egy egyszerű pénteki nap volt, amikor a legnagyobb örömöm az volt, hogy végre mehetek haza, itt a hétvége. Egyáltalán nem gondoltam a másnapra.
Október 1-je. A nap úgy kezdődött, mint minden szombat. Délben felkeltem és nem csináltam egész nap semmit. Este pedig belevetettük magunkat az éjszakába. Felmentünk a kocsmába. Táncoltunk, csocsóztunk, beszélgettünk, aztán egyszer csak bumm!
Megláttam, engem nézett, mosolygott és ennél nekem nem kellett több.
Lépésről lépésre haladtunk. Felfedeztünk egy csomó közöset a másikban, egy rakat ellentétet. Nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk vagy találkoztunk volna és én éreztem, valami más lett. Szebb, jobb. Nem is emlékeztem mikor éreztem így utoljára.
Féltem. Nagyon is, mert annyira sutának éreztem magamat, annyira védtelennek. Mégis mikor vele voltam tudtam, hogy nincs mitől félnem. És ez az érzés egyre erősebb és erősebb lett.
Voltak akadályaink. Sokaknak nem tetszett vagy csak túl korainak gondolták. Lehet igazuk volt a koraiságot illetően, de nem számított.
4 hónappal ezelőtt láttuk meg a másikat először mégis úgy érzem, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Tudom, tudom! Gyors és korai és ez csak egy fellángolás sokak szerint, de nem az! Én teljes mértékben biztos vagyok benne, bennünk. Még soha semmiben nem voltam ennyire biztos. Természetesen még vannak félelmeim bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de ez megérthető. És ő elfogadja hiszen neki is vannak aggályai. Gyűlölök előre tervezni, sosem volt szokásom, nála mégis megteszem. Elképzelem, hogy mi lesz a következő hónapban. Hogy milyen programjaink lesznek majd nyáron. Hogy a szalagavatómon majd vele fogok táncolni. Hogy felemel és átcipel a küszöbön. Hogy velem lesz mindig. Merek előretervezni, mert már nem félek. Már nem érzem magamat sutának, védtelennek. Magabiztos vagyok. Biztosra tudom, hogy szeretem és, hogy ő is szeret engem. Hogy mindig velem lesz. Tudom!
Nincs már szükségem semmire. Reggel, amikor csörög az óra, kinyitom a szememet és arra gondolok, hogy "nincs kedvem felkelni!" eszembe jut ő és máris mosolygok, máris van erőm kimászni az ágyból. Erőt merítek belőle, abból, hogy tudom, ő velem van. És ezt az erőt bárhol feltudom használni. Legyen szó bármiről. Erősnek érzem magamat, teljesnek.
Megváltoztam. Ő általa. Jobb lettem. Jobb akarok lenni és az lettem. És igen, ha valaki 4 és fél hónappal ezelőtt ezt mondja nekem, hogy én így fogok érezni most valószínűleg nem csak pofán röhögöm, hanem fel is pakoltam volna a legközelebbi fára. És mégis, bumm! Itt van ő és nekem nem kell más, nem kell több, nem kell semmi, ami nem ő. Erős vagyok, jobb, bátrabb.
Szeretem!
Lehet szörnyű vagyok, de visszasírom a múltamat. Régebben tudtam, hogy csak lábtörlőnek vagyok, de most, most fogalmam sincs. Minek? Mi értelme, ha nem kapok bizalmat? Én nem csak egy lány akarok lenni, hanem A lány, A barátja, akinek elmondhat bármit, ami a szívét nyomja. Örömét, bánatát, kételyeit, mindent. De nem, nincs ez így.
Néha összeszorítom a szemeimet és hirtelen nyitom ki. Mint, amikor rosszat álmodok és tuom, hogy így felébredhetek.
Igen, félek. Fel akarok ébredni magamtól, hogy ne érjen csalódás, ha hirtelen jönne a reggel.
Félek! Nem tudom, hogy mi van az ajtó mögött és félek bemenni. Félek, hogy nem tetszene, de ha egyszer kinyitom utána már vissza nem zárhatom. Pedig azt hittem, hogy már rég beevágtam valami újba, de most úgy érzem, hogy inkább lelök a folyosón és várok. Kicsit pihenni akarok, felkészülni mindenre.
Ez persze nem jelent semmit. Ettől még minden rendben van! :)
Csak le kell üljek elbeszélgetni magammal!
Folyton aggódok. -.-
Elveszíteni valakit örökre, szörnyű veszteség és még szörnyebb fájdalom. Hát még ilyenkor, Karácsonykor. De Neki jobb Ott, mint itt. Ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy most mosolyog!
Ilyenben még sosem volt részem. Izgultam, rettenetesen! Nem tudtam, hogy hogyan kell viselkednem, ezért elhatároztam, hogy sokat fogok mosolyogni, bólogatni és magas hangon beszélni.
A végeredmény: anyuka, pipa; apuka, pipa; öcsike, pipa; nagymama, pipa. Mindenki aranyos és kedves volt, bár a következő alkalomtól jobban félek. Van egy olyan érzésem, hogy lefogok én még ülni ahhoz a nagy ebédlőasztalhoz. o.O
De ez egyszerűen még mindig hihetetlen és lehetetlen. Csodálatos és tökéletes!
Ó, Karácsony! Hát végre megérkeztél! ^^
Áldott Ünnepeket Mindenkinek! :)
...és, amikor átölelt, megváltozott minden. Más lett, biztonságosabb. Mintha az egész világ az a szoba lett volna.
És ismét süt a Nap!
:)